Spanyol szendvics


Az ünnepekre öcsém is hazajött Portugáliából. Portugália előtt néhány hónapot még Spanyolországban töltött. Természetesen egyebek mellett az is érdekelt, hogy hol és miket esznek. Ekkor mesélt erről a szendvicsről, amit pofon egyszerű elkészíteni. Elmondása szerint szinte minden vendéglőben, de még kocsmákban, bárokban is meg lehet találni ezt a szendvicset, de ők otthon is többször elkészítették. Azt is mondta, hogy az a különleges benne, hogy a rajta lévő babfőzeléket ott másképp készítik mint itthon. A bolti konzervnek is (mert ők azzal csinálták, és gondolom a legtöbb vendéglátói egységben is azzal készítik) teljesen más az íze, fokhagymásabb és kevésbé paradicsomos mint az itthoni. Szóval maradék babfőzeléket elő, vagy érdemes direkt ezért is egy adagot összedobni.

Hozzávalók: személyenként: 1 szelet kenyér, 2 ek. Szárazbab-főzelék, 1 tojás, kevés sajt, metélőhagyma (ebben az időszakban szárított), kevés fűszerpaprika.

Elkészítés: A kenyeret barnára pirítjuk, a tojásból tűkörtojást készítünk. A kenyeret megkenjük a felmelegített babfőzelékkel, ráfektetjük a tűkörtojást, megszórjuk fűszerpaprikával, majd ráreszeljük a sajtot és végül megszórjuk a metélőhagymával. Melegen a legfinomabb, de ha kihűlt sütőben vagy mikróban is fel lehet melegíteni.

Megjegyzések

Ottis üzenete…
Hát ez nekem nagyon tetszik!Én is kérek belőle, de most rögtön, ahogy a fiacskáim mondják :-)
zsuzsiga üzenete…
:) Szivesen adnek, meg van paszulyfozelek:)
trendo üzenete…
Mindig a pofonegyszerű receptek az igazán jók. Mint ez is. Röstellem, hogy miért is nem jutott eszembe (nekem előbb, mint másnak?!)
No, ennyit a férfihiúságról :)
Ha viszont már a "szendvics kedvéért" csinálnék paszulyt, akkor én csípősebbre "venném a figurát", mint egyébként. Sőt, elkövetném azt az aljasságot, hogy két vékony szelet bundáskenyér közé lapátolnám be a paszulyt :)
Széparcú, azért mostani állapotodban ne egyél ilyet... majd ráérsz később! :)

Népszerű bejegyzések