2010. június 24., csütörtök

Cseresznye lekvár

Eredetileg cseresznye befőttre készültem, de mivel nem találtam olyan szép, igazi, nagyszemű piros gyülölcsöt, úgy döntöttem lekvár lesz belőle. Amúgy is szeretjük, a későbbiekben pedig visszatérek még a befőttre is (ha lesz megfelelő minőségű cseresznye hozzá). Minden esetre, mivel kezdő háziasszony vagyok, tavaly még nem mertem semmit eltenni. Idén viszont már megpróbálkozom ezzel-azzal. Kezdésképpen volt ez a lekvár, s egyelőre csak egy kilónyiból kisérleteztem. De megérte, finom lett.

Szóval az egy kilónyiból pucolás, kimagvazás után 75 dkg maradt, ehhez ennek felét tettem cukrot, azaz majdnem 40 dkg.


A fotókon a magvazógép látszik bevetés közben, majd a fővő lekvár, és végül a már ledugaszolt példány, amely egyébként Dévára fog utazni:).

3 megjegyzés:

Edó írta...

Tavaly foztem en is eloszor cseresznyelekvart,de rogton az lett az elso szamu kedvencunk,csak ne kellene annyit magozni...iden is keszitunk.Ugy megkivantam:)

Alíz írta...

Edó: az a magozó szerkentyű, ami itt Zsuzsinál a bejegyzésben is látható, azt mondják, eléggé hatékony. De egyébként most megyek és veszek egyet, mert régóta készülök rá. Majd ha kipróbáltam, megirom a tapasztalataimat is. A Zsuzsi lekvárja egyébként nagyon finom, már kóstoltam. :)

Jutka írta...

Nagyon jól hangzik, cseresznyéből még sosem főztem..lehet kipróbálom, most már nekem is van magozóm és nem kell kézzel gamatkodnom :)